Vagyis csak a szívének a csücskéig, mivel ezen a szép napon 15000 Metropolita Poliszmanus készült tüntetni azért, hogy ne a ledolgozott órák után kapják a bérüket, hanem a végzetségük alapján. Ezért csak a Baker Street-ig vitt minket ez a busz. De nem volt ám akármilyen ez az út sem. Először is, rengeteget álltunk hatalmas dugókban, tekeregtünk Luton utcáin, hogy aztán kijussunk egy zsúfolásig megtelt, totálisan beállt autópályára. A közlekedés balkezes, igen, valóban, ezt már tudtuk eddig is. De azt nem, hogy itt az Opelt valamiért Vauxhallnak hívják, és hogy az angolok - milyen jogosan! - indexelnek befelé is a körforgalomban. Úgy értem, mikor benne vannak a kör forgalmában odabent, de nem akarnak kifelé hajtani belőle, akkor indexelnek a kör belseje felé, bizony! És amíg ott álltunk hosszú percekig egy ilyen gyönyörűséges körforgalom előtt, hogy végre áthaladhassunk rajta, rá kellett jönnöm, hogy ez nem hülyeség, hanem igen is hasznos dolog, csinálhatná így más nemzet autósa is, pl. a magyaré. Meg például átlagsebesség mérés is okos dolog az autópályán, ilyet is láttunk. Két kamera egymástól x km-re, ha y időn belül látják z autót, akkor bizony a két pont között túl gyorsan hajtott, milyen pofon egyszerű, és miért csak itt látok ilyet?
Utazás Lutonról London szívébe
2008.02.15. 20:09 London
3 komment
Címkék: utazás autópálya luton közlekedes repülőtéri transfer baker street külváros
A bejegyzés trackback címe:
https://my-london.blog.hu/api/trackback/id/tr70341993
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Schunee 2008.03.29. 15:05:06
Szia!
A londonimagyarok.hu-n talaltam a linkedet es mivel itt elek, ugy gondoltam vegig olvasom. Rogton az elso bejegyzesedhez hozza szolnek.
Nos lehet, hogy ahol Te jartal ott mindenki indekszelt meg a korforgalomban is, de en inkabb olyannal talalkozom akik egyaltalan nem indekszelnek, Te meg csak allsz az ut szelen, varod, hogy atmehess... Csak fele annyi idot kene ott dekkolnod, ha a "kedves" autos lenne szives kitenni az iranyjelzojet, hogy tudd o bizony be fog kanyarodni, te meg nyugodt szivvel atmehetsz az uton.

Erika 2008.06.29. 12:24:49
Sziasztok!
Szeptemberben megyek a lányommal Londonba és a Lutoni reptérre érkezünk mi is. A Trinity House-ban fogunk megszállni.Ez a 3-as zónában van,kelet-Londonban
Nagyon hasznos a blog,örülök,hogy rátaláltam.
Szeptemberben megyek a lányommal Londonba és a Lutoni reptérre érkezünk mi is. A Trinity House-ban fogunk megszállni.Ez a 3-as zónában van,kelet-Londonban
Nagyon hasznos a blog,örülök,hogy rátaláltam.
Speedcam · http://anyad.rulez.org/main.php/v/alb_rofl/speedcam-warning.jpg.html 2008.09.12. 20:27:51
Az atlagsebesseg trukkos dolog es bizony van a belgaknal, a hollandoknal, a franciaknal, a nemeteknel es mar ausztriabol is jelentettek hasonlo dolgokat :-) Egyenlore a hatar innenso oldalara meg nem kerult at, de sztem ez is csak ido kerdese.
Sajnos ezeknel mar nem mukodik a speedcam warning :-)
Sajnos ezeknel mar nem mukodik a speedcam warning :-)