London

Hajnalban indult a gépünk Ferihegy 1-ről. Próbáltam kitalálni, hogy akkor most melyik oldalra is érdemes ülni, ha 11000 méterről szeretném csodálni a napfelkeltét, de sajnos nem sikerült az ablak mellé telepedni, viszont egy olyan srác ült az ablak mellett, aki dolgozni ment ki Londonba. Sajna már csak a leszállásnál kezdtünk dumálni, azt mesélte, hogy simán lehet munkát találni Londonban, anno csak úgy kijött pár hétre, aztán elfogyott a pénze, gondolt egyet, és munkát keresett - és kapott. Szóval leszálltunk Londonban GMT, azaz helyi idő szerint 8:10-kor. Rövid poroszkálás után sikerült megtalálni a 10-es bus stopot, ahol nem egy szép sárga EasyBus várt minket, ahogyan azt mi elképzeltünk, hanem az alvállalkozó Green Line, ki nem találnátok, de zöld busza. A Sofőr mellett még volt két-három másik tipikus ingléze figura, akik azért voltak, hogy pakolják a busz aljába a csomagokat, és tereljék a népet. Elfele a busztól, miután úgy gondolták, hogy most már tele lesz utasokkal, és épp, mikor már az én táskámat is rakták volna be. El lettem terelve. Hál' isten, ez nagyon nem tántorított el attól, sőt motivált rá, hogy kezdjem lobogtatni e figurák felé a kinyomtatott booking-ot, azaz a foglalást igazoló lapot, és bizony belátták embereink, hogy igazunk van, és Violával bérelt helyünk van ezen a buszon befelé London szívébe.

Vagyis csak a szívének a csücskéig, mivel ezen a szép napon 15000 Metropolita Poliszmanus készült tüntetni azért, hogy ne a ledolgozott órák után kapják a bérüket, hanem a végzetségük alapján. Ezért csak a Baker Street-ig vitt minket ez a busz. De nem volt ám akármilyen ez az út sem. Először is, rengeteget álltunk hatalmas dugókban, tekeregtünk Luton utcáin, hogy aztán kijussunk egy zsúfolásig megtelt, totálisan beállt autópályára. A közlekedés balkezes, igen, valóban, ezt már tudtuk eddig is. De azt nem, hogy itt az Opelt valamiért Vauxhallnak hívják, és hogy az angolok - milyen jogosan! - indexelnek befelé is a körforgalomban. Úgy értem, mikor benne vannak a kör forgalmában odabent, de nem akarnak kifelé hajtani belőle, akkor indexelnek a kör belseje felé, bizony! És amíg ott álltunk hosszú percekig egy ilyen gyönyörűséges körforgalom előtt, hogy végre áthaladhassunk rajta, rá kellett jönnöm, hogy ez nem hülyeség, hanem igen is hasznos dolog, csinálhatná így más nemzet autósa is, pl. a magyaré. Meg például átlagsebesség mérés is okos dolog az autópályán, ilyet is láttunk. Két kamera egymástól x km-re, ha y időn belül látják z autót, akkor bizony a két pont között túl gyorsan hajtott, milyen pofon egyszerű, és miért csak itt látok ilyet?

Mi lesz velünk a Pék utca után, ha már ebben a rohadás meleg buszban ennyi élmény ér, hogy nem győzöm fényképezni a külvárosi házakat, meg felfogni magam körül a dolgokat?! Hát mi, hát Tube, metró, tömeg, sorbanállás a jegypénztár előtt. Mígnem tájékoztatja a sort egy jófej Bobby, hogy ugyan ott a lépcsőn lejjebb van még egy ticket office, where is no queue, ahol nincsen sor. Aha, ez király, köszönjük. És tényleg, azonnal kiszolgálnak 2db 3 napos 1-2 zónás travelcarddal 38 Font valahány Penny ellenében. London zónákra van osztva, de a belső két zónában tulajdonképpen minden fontos látnivalót megtalál az ember. És ha nem utazik minden nap rengeteget, érdemes Oyster kártyát vennie, amit fel lehet tölteni credittel, mint egy telefonkártyát, és olcsóbb vele utazni, mintha jegyeket vennénk, valamint akármennyit is utazol vele egy nap, nem vonnak le többet érte, mint egy egynapos travelcard ára, vagyis ha keveset utazol, keveset fizetsz, de ha sokat utazol, akkor is csak annyit fizetsz, mintha napi bérletet vennél. Travelcardból van 1, 3, és 7 napos is, valamint Weekend Card, ami alatt péntek-szombat-vasárnapot értünk. Lehet venni 1-2 zónásat, ez csak a belvárosra érvényes, de mint már írtam, ez elég is egy turistának. Persze van olyan is, ami a külső zónákra is kóser, ez persze többe kerül. A metrókba kapuk vannak, első bemenetelkor csekkolsz, és mikor végleg kijöttél a tube-ból, akár 3 átszállás után, akkor csekkolsz ki. Travelcardot be kell dugni, hogy aztán kiköpje a gép, és elvehesd és hogy a kapu kinyíljon. Oyster Cardot elég odatartani. Buszon csak felszálláskor kell ezt végrehajtani, leszálláskor nem. Illetve annyi még a különbség, hogy a Travel Cardot elég felmutatni a sofőrnek. Ja, és persze hogy csak az első ajtón lehet felszállni. Magyarul, lógás nincs, se buszon, se metrón. Mi kell ehhez? Kis kultúra, és milliónyi ellenőr helyet biztonságiak minden állomásra. Ami ugye amúgy is jól jön a csövesek miatt. Miért nem lehet ilyet Budapesten?!

Na de megint elkalandoztam messze, és közben nem haladok előre az időben. So we're traveling on the tube, hatalmas, súlyos hátizsákokkal megrakva. A metrószerelvény éppen csak akkora, hogy beférjen az alagútba, vagyis inkább az alagút akkorka, hogy éppen belefér a szerelvény. A szerelvény teteje alagút formájúra van lekerekítve, hogy beleférjen. Végül is ez is logikus, minek akkora alagút, elég épp így.

A Green Park megállónál leszállunk, fel a felszínre: Zööööld :) Nagy park! Juuhééééééj, itt vagyunk Londonban a Green Parkban. Vagyis a Green Park oldalában, még az utcán, a járdán. A parktól elválaszt minket egy kerítés. M

i a franc? Hát itt körbe vannak kerítve a parkok, ez a helyzet. Azért csak sikerül megtalálni egy kaput, és letenni magunkat egy padra, egy szusszantásnyira. Egy hosszú egyenes sétány túloldalán a Buckingham palota előtti Victoria emlékművet vélem felfedezni. Várjunk csak, akkor az ott jobbra a fák mögött a Buckingham palota lenne? Hát az nem lehet... Magamban úgy felnagyítottam már ezt a híres palotát,