A Buckingham Palace Road-on folytatjuk utunkat a Victoria állomás felé, ami egy nagy tömegközlekedési csomópont, vasút-, busz-, és metróállomás, és nem mellesleg innen pár utcányira van a szállásunk, az EasyHotel. Az 5 nap alatt rengetegszer tettük meg ezt az utat, de messze ezen az első alkalomkor tűnt a leghosszabbnak, nyílván a böszme nagy, nehéz hátizsák okozta ezt az érzetet. A szálláson az a szomorú tény fogad minket, hogy a szobánk még nincsen készen, és így nem tudjuk elfoglalni. Csak 3-tól. Najó, kettőtől. Addig letehetjük itt a cuccunkat 5 Font ellenében. Uhhh! Az 1750 jó magyar Forintnak felel meg. És most van dél... Vagy a hátizsákokkal folytatjuk a városnézést - ami így elég rémálom lesz az elmúlt 1-2km-es sétából kiindulva.
Vagy becsengetjük fájó szívvel ezt a pénzmagot. Nehezen ugyan, de végül utóbbi mellett döntöttem. Nem azért jöttem ide, hogy 25 kilós hátizsákkal szenvedjem magam végig a városon, hanem azért, hogy lássam a várost, és jól érezzük magunkat. Ha ez pénzbe kerül, hát legyen, ez nem a spórolás ideje, és helye, hanem éppen a pénzköltésé. Így hát el is felejtem gyorsan, hogy mennyi is az az 5 Font Forintban, és immár könnyű háttal, két apró hátizsákkal visszük az irányt a St. James Park felé. Végig a Warwick Way-en, majd mindenféle utcákon át, a végén már csak találomra,
de kilyukadtunk a park sarkánál. Közben láttunk fantasztikus kocsmákat, és gyönyörű, álomszép, etalon kerékpárutat, jó nagy padkával elválasztva az autósoktól, és a gyalogosok járdájától. Álom... Már csak egy bicikli kéne, hogy jól meg lehessen rajta rakni. Nyélen, természetesen. :) A parkban először egy baráti punk vs. Bobbies boxmeccs közepén találtuk magunkat, vagyis csak hittük, hogy mindjárt találjuk magunkat, de az alternatív tarajosok, csak úgy kekeckedtek a rendőrökkel, mintha a pajtásaik lennének. Utóbbiak pedig csak azért tessékeltél elfelé a környékről a suhancokat, mert a közelben készült a nagy demonstráció. Ja és mindeközben amióta csak itt vagyunk, egy rohadt zajos helikopter köröz a Buckingham palota felett... Rontja az összhatást, amit mindjárt feljavítanak a barátságos mókusok (friendly squirrels), akik majdnemhogy az ember tenyeréből esznek, ami egy magyarhonból szabadult elme számára elsőre szinte felfoghatatlan. Mint ahogy az is, hogy a megszelídült fáramászók nem szeretik a virslis kroásszánt. Bezzeg a mogyoróért füttyszóra odajönnek a lándonerhez, és kiveszik a kezéből.